Emma Watson magánélete:
Emma Watson Párizsban született 2 ügyvéd Jacqueline Luesby és Chris Watson első gyermekeként. Nevét apai nagyanyja után kapta aki szintén Emma Charlotte Duerre Watson volt. 3 éves volt, amikor megszületett öccse, Alexander. Watson 5 éves volt, amikor szülei elváltak, és nem sokkal a válás után édesanyjával és öccsével együtt Oxfordba költöztek.Édesapja új kapcsolatából két ikerlány Nina és Lucy valamint egy fiú Toby született. Watson két féltestvére, Nina és Lucy részt vettek a Balettcipők c. filmválogatáson. Watson 5 éves korában felvették az oxfordi Dragon School nevű bentlakásos intézménybe. 7 éves korában megnyert egy szavalóversenyt és ekkoriban határozta el, hogy színésznő lesz. Számos iskolai darabban szerepelt, de sohasem tanult színészetet. 2003-ban felvették a Headington Schoolba, egy leányiskolába, ahol angolt, történelmet és művészetet tanult. 2006-ban sikeres érettségi vizsgát, valamennyi tantárgyból jelesre vizsgázott. Jelenleg 2 éves egyetemi előkészítőjét végzi, és tervei szerint filozófiát fog tanulnia a Cambridge Egyetemen. Angol anyanyelve mellett folyékonyan beszél olaszul, franciául és németül is. Szabadidejében szívesen táncol, énekel, gyephokizik, teniszezik,síel, emellett a művészetek is nagyon érdeklik. Habár Watson elmondása szerint nagyon szeret játszani, mégsem sem akarja abbahagyni az iskolát a színészet miatt. "Az emberek nem értik, hogy miért nem akarom megtenni? az iskolának köszönhetően kapcsolatban tudok maradni a barátaimmal és a valósággal." Nagyon boldog, hogy a filmeknek köszönhetően jó barátságba került Daniel Radcliffe-fel és Rupert Grinttel, és barátságukat igen nagyra értékeli. 2007-ben a Rocket Me Nowhere írt róla egy dalt aminek a neve mily meglepő Emma Watson! Kedvence: Film: Büszkeség és Balítélet, Micsoda no, Romeó és Júlia, Moulin Rouge, Színész:Brad Pitt, Orlando Bloom, Johny Deep
WELCOME Üdv a miss_watson neten.Ez az oldal Emma Watson világa,itt minden RÓLA szól!Nyugodtan kérj elite,top, buttoncseréket, szinte biztos,hogy elfogadom őket.Arra kérlek,hogy nézz körül mindenhol.
-jelizz,de én döntök
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!